Az első lépés. Amikor megkaptam a levelet arról,hogy a kilecvenedik évfordulóra egy soha nem volt lehetőség adódott,már akkor megragadt bennem a gondolat; el kéne menni!Rövid megbeszélés után a megszokott kis csapatunk döntött- megyünk!A buszos utazást nem szeretem,inkább menjünk autóval.Volt pár napunk a szervezésre,de igazából a szerda esti indulás előtt alakult ki minden.Párizs külvárosában találtam interneten megfizethető szállást ,1350 km-ert számolt rá a gps.A tervezett szerda esti 6 óra helyett 9 kor sikerült elindulni,a napi munka elvégzése,csomagolás,gyorszerviz az autón,és gyerünk.Kitartó esőben,besötétedve,már induláskor is kissé fáradtan,de mentünk.Nagyon sokára jött el a reggel,már Németország túlsó végén jártunk,mire megállt az eső.Aztán jött a francia határ,és mivel ismerősök azt tanácsolták,hogy ha tudjuk,kerüljük ottani fizetős autópályákat,kissé kalandos utakon ,de 22óra utazás után végre a szállásunkra értünk! A bejelentkezés után egy üveg egri bikavért szerettünk volna csapra verni,de nem vittünk magunkkal semmiféle erre alkalmas szerszámot,/a motel személyzete pedig csak kedvesen mosolygott- arabok lévén azt mondták,nekik ilyenük nincs ,de nem is kell.Akkor találkoztunk egy Bp.-i házaspárral,akik szintén itt foglaltak szállást.Megbeszéltük,hogy másnap együtt megyünk a megemlékezésre. Szombaton kora reggel indultunk,mert a fél városon át kellett vágni.Viszonylag hamar megtaláltuk a bejáratot,ahol már néhány autónyi magyar várakozott.Rövid megbeszélés után felsorakoztunk,majd a kapuőr visszafordított bennünket. Miután beszélt valakivel,bemehettünk.Szép látvány volt,ahogy végigvonultunk kb 8-10 kocsival,mindegyiken magyar zászlóval.Ez a kastély óriási területen fekszik,sokan kocognak ,bicajoznak a fák alatt,vagy üldögélnek a tó partján.Hát megbámultak minket,az biztos.De nem bántó,ellenséges módon,inkább csodálkozva,érdeklődve.A kastély előtti téren gyülekeztünk,természetesen jó magyar szokás szerint a kilencre meghirdetett kezdés helyett jókora késéssel.Amint később megtudtuk,a szervezöket még aznap reggel behívatta a helyi prefektus,némi egyeztetésre...Aztán elkezdődött.Az első részben a sárospataki "nyolckor" színház művészei szerepeltek,műsorukat erőteljesen KORMORÁNOS alapokra építve. (nagyon-nagyon jó volt!) A közönség,kb 500 ember,túlnyomó része nedves szemekkel énekelt velük. Mindenhonnan jöttek,amit el lehet képzelni, még Ausztráliából is!Aztán helyi magyarok elevenítették fel,hogyan sikerült megszervezni,létrehozni ezt a megemlékezést.Végül Patrubány Miklós,a MVSZ vezetője mondta ki a legfontosabbat:MINDENNAP BESZÉLJÜNK TRIANONRÓL, mert a világ már elfelejtette,hogy mi ,és miért történt ez velünk,hát emlékeztessük Öket,mert ha mi nem beszélünk róla ,akkor Ők sem fognak! Megható volt látni,hogy mennyien készültek valamilyen emléktárggyal ,amit a kastély bejáratához,egy helyre tettek.Több márványtábla,szalag,koszorú,és más egyéb,. Hosszas fényképezések után menni kellett,mert csak délig szólt az engedély.Ezekután egy kissé távolabb a fák alatt még átbeszéltük a történteket,elbúcsúztak a frissen szerzett ismerősök,majd egy órával később még visszamentünk a térre,még egyszer körülnézni. Pont jókor,mert a kastély egyik buzgó alkalmazottja éppen gyűjtötte össze a bejárat melletti emléktárgyakat,tépkedte le a koszorúkat,szalagokat.A kérdésünkre,hogy ezt miért teszi,azt válaszolta,hogy ezek nem maradhatnak itt,mert ez POLITIKA!Arra pedig,hogy mit akar velük csinálni,azt mondta,hogy kidobja őket.Kértük,hogy akkor adja vissza,de nem volt hajlandó.Kisebb huzavona után visszaszereztük,társaságunk legkisebb,de legrámenősebb tagjának köszönhetöen.Ezek után,a már indulni készülő színészeknek adtuk,náluk jó helyen lesz. Hozzátenném,a várakozással ellentétben ezen az egy hivatalnokon kívül,aki talán csak a sok "vadmagyar" láttán ijedt meg,csak elismerést,és dícséretet kaptunk a helyi emberektől,a rendezvényt biztosító lovas és motoros rendőrökön át,az utcai járókelőkig. Azt gondolom,egy hosszú úton az első lépést megtettük,végre kimondtuk a világ előtt,egy nagy bánatunkat.Azt viszont be kell látni,hogy előbb a magyar fejekben kell rendet tenni,mert anélkül semmit nem ér az egész. Végül a nap hátralevő részében Párizs nevezetességeit néztük meg,majd szombaton reggel jó korán elindulva,immár eső nélkül,napsütésben,hatalmas élményt szerezve mintegy 16 órás út után hazaértünk. Ui;most vettem észre,valami majdnem kimaradt- a bikavért természetesen felbontottuk,és megittuk.

Tudjátok, a szívünk odahúzott, gondolatban veletek voltunk a megemlékezésen. Köszönet azoknak, akik elmentek, akik képviselték a KoBaKot! Köszönet a koszorúért! Minden KoBaKos nevében...

Jóleső élmény volt jelen lenni, sőt ismét részt venni a műsorban, és pláne az látni a tavalyihoz képest jelentősen megnövekedett létszámú közönséget (na jó, bevallom, a sok-sok összesereglett ember nekem kicsit izgalmas is volt:)), a rengeteg koszorút.
Gyakran kérdezik az ismerősi, rokoni körben, mi abban a jó, hogy többszáz kilométert megtéve keresztülutazza az ember az egész országot pusztán azért, hogy elénekeljen néhány dalt. Nehéz megfogalmazni ezt, azt hiszem át kell élni. Akik jelen voltak, biztosan tudják, miről beszélek. Megmelengeti a szívet, amikor a városi iskolák, szervezetek, meg a pártok helyi szervezetei mellett azt is beolvassák, hogy a következő koszorút a Kormorán Baráti Kör helyezi el, vagy amikor megköszönik a KoBaK közreműködését...

Külön öröm, hogy azok mellett, akikről tudtuk, hogy érkeznek, újabb kobakosok is eljöttek, ha csak néhány szó erejéig, de megismerhettük őket.