Belépés
2 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Pl.: 1+3 esetén 4-et.

Kedves Barátaim!
Félre a könnyekkel, félre az önmarcangoló gondolatokkal, félre a kishitűséggel, nincs mit meggyónnunk, nem vétettünk senki ellen. Győztünk! A kisebbség győzött a többség felett, a becsület győzött a közömbösség felett. A hazaszeretet győzött az árulók ellenében. Kevesen vagyunk, talán csak több mint másfél millióan. De mégse, hiszen a felvidékiekkel, székelyekkel, vajdaságiakkal és kárpátaljaiakkal vagyunk több, mint Hárommillióan . Ez az utolsó nemzedék! Hányszor történt már a magyarság történetében, hogy a maroknyi kisebbség, a nemzet igazi magja meg tudta tartani hitét, nyelvét, magyarságát. Hányszor szólaltak meg titkos találkozókon, a puszta csendjében, végvárak rideg, penészes falai között tiltott dalok, hányszor kerültek elő a ládák mélyéről tiltott hangszerek. Győztünk, de kevesen vagyunk. Nincs két ország, csak egy, de ez az egy, belekényszerült a hatalom által felépített karámba. Saját hazájában kell megtalálnia autonómiáját. Saját hazájában, saját nyelvén kell perlekedjen Istennel és egymással. Miért mindez? Nekünk Mohács kell?! De ne veszekedjünk, ne mutogassunk egymásra, ne keressük a hibát testvérünkben, társunkban. Nehéz válaszolni a felvidéki telefonokra, nehéz bármit mondani a Karkó Heniknek, súlyos felelősség akár csak két szót mondani a TramsyMániásoknak, akik igaz könnyekkel indultak haza december 5-én, de ugyanígy lehetetlen válaszolni a kárpátaljai sikolyokra, vagy a vajdasági értetlenségre. Nehéz választ találni az őszinte szavakkal megírt e-mail-ekre. A totális átverésre egyetlen ellenszer lehet. Kezünket egymásba kulcsolva, az eddiginél is szorosabban fogva alkossunk hosszú láncot. Ez a lánc felér az Égig. Ez a lánc több, mint a politikusok elpuffogtatott szózata, ez a lánc több ezer éves, ez a lánc nyolcvannégy év után rehabilitálja az igaztalanul megnyomorított nemzetet, ez a lánc felülvizsgálja a hamis döntések után született hamis határokat. Nem tehetünk másképpen. Kérjük a felülvizsgálatot! Kérjük a revíziót! Ne keressük a hibákat, a rosszul, rossz időben kikényszerített döntésekben. Ne keressük a rossz döntések rossz végeredményét. Csapdába kerültünk, de a csapdából tisztességgel került ki az autonóm Magyar Köztársaság másfélmillió polgára. Az a több, mint másfélmillió állampolgár, aki tudta miért megy el szavazni és tudta miért, kikért szavaz, akik a magyarságra adták le voksukat. Akik tudták lelkük legmélyén van egy őszinte érzés, egy őszinte emberi gondolat, nyelvük, hovatartozásuk több, mint a napi politika, több, mint pártok harca a hatalomért. Akik leadták szavazatukat a magyarságért voksoltak és győztek! Ki tudja miért, milyen hátsó gondolatok megfontolásából löktek minket az urnák elé? Ki tudja, kik akarták és milyen mélyről jövő sötét szándékkal. Ki tudja, miért kergették bele a nemzetet egy súlyos döntés meghozatalára, önmaga ellen. Akik elmentek szavazni és az „Igen” X-ét rajzolták tollaikkal, győztek a hitványság, a kalmárszellem, a haza és nemzetárulók ellenében. Sokan vannak, akik joggal gondolják, hogyan nézünk majd magyar polgártársaink szemébe délen, északon, keleten. Mondják, már szegezik a táblákat Erdélyben, hogy „Itt magyarokat nem szolgálnak ki!” Ne a határainkon kívül rekedt magyaroktól féljünk, ők minket mérhetetlen módon szeretnek, ők csak szerették volna, hogy magyarok maradhassanak.
Nekik sikerült, nekünk nem!
Kisebbségbe kényszerültünk hazánkban, a plazák népével, a televíziók, kereskedelmi rádiók, óriásplakátok, bulvársajtó által, valamint a regnáló kormány propagandájával megtévesztett, elbódított emberekkel szemben. De mégis többen voltunk, de mégis győztünk. Nincs miért szégyenkezzünk. Megtettük, amit követelt a haza. Megtette a Kormorán Baráti Köre is. Csodás dolgok történtek az elmúlt napokban. Öröm volt olvasni a KoBaK fórumát. Öröm volt látni a KoBaK tagjait az elmúlt három hét folyamán Magyarország szerte. Öröm volt megélni az együttérzést, a közös akaratot. Jó volt látni a fekete pólókat, tudni azt, mi mindannyian ugyanazt gondoljuk. Nem mutogattunk egymásra: Hé Te itt vagy, Te is eljöttél.
Mindenki ott volt, ahol kellett. Szóltak a dalok és szólt az üzenet. Üzenetet hordozott a szél kicsiny megmaradt magyarjainknak: Még élünk!
Még együtt gondolkodunk! Még összetartozunk.
A politika vesztett, a nemzet győzött.
Az a kicsiny megmaradt magyar nemzet, akik átlátnak a politika fellengzős szólamain, akik még őszintén tudják énekelni a székely Himnuszt, akik fájdalmukban az égig kiáltanak, akik megértik a Kormorán dalainak mondatait. De félre a nagy szavakkal, félre, az ömlengős kifejezésekkel.
Vállaljuk büszkén, ennyien vagyunk, vállaljuk bátran: ennyien maradtunk. És maradtak a Karkó Henik a Felvidékről, a Szász Jenők Udvarhelyről, a Csönyék, a Bógyorok, a Tókosok a Ségerczek a TransylManiából.
Maradt egy-két tisztességes a nemzeti oldalon a Parlamantben. Maradt még egy Ildikó a polgári körökből, aki december 5-én este órákig nem tudott megszólalni, de sírni sem tudott. Könnyezet három héten át. Maradt még egy prímás, egy színész, egy színházi rendező akiknek nincsenek könnyei. Befelé sírnak, ahogy az okos kritikusok mondják. A „könny” fájdalom, és nekünk nem szabad szenvedni. Mi szabadok vagyunk! Saját országunkban, saját hazánkban! Miénk a nyelv, miénk a történelem, miénk a testvériség a felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, erdélyi magyarokkal. Ezt nem veheti el tőlünk senki. Sem napi, itthoni politika, sem európai egyesülési törekvés, sem a világ „akárhonnan” irányítóinak összeesküvése egy több ezer éves történelemmel bíró nemzettel szemben.
 
Tamás egyszer így fogalmazott: a Kormorán olyan, mint a hazai pálinka erős, ősi, de a miénk. Reni a családját találta a Bandában, Erika a szeretetet, Álmos a zenei önigazolást, Miki a magyarságot, Laci a vad, szilaj ritmusokat, Pisti a harmóniát, Ödön a gyermekkori dallamokat, a népzenét, az ősi jeleket találta meg hosszú keresés után. A Kormorán most a lovak álmában találta meg elmondható mondanivalóját. És a jelképek életre keltek, a kimondott, és kimondatlan jelszavak eljutottak láthatatlan morzékon, ismeretlen internetes csatornákon sok-sok emberhez. Féljen hát ki ellenáll, ha elindul a ménes! Ne adja föl senki! Kevesen vagyunk, de győztünk! Győztünk a sötétség urai felett. Győztünk önmagunk felett.
Esténként mondjunk csendes imát minden magyarért!
 
 
Szeretettel:
Koltay Gergely

Hozzászólás
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <h1> <h2> <h3> <img> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről