Tisztelt Kormorán Baráti Kör!
Kedves Barátaim!
Jó pár évvel ezelőtt kezdődött a „nagy menetelés”. A MOM-tól a TF-ig, a Körcsarnoktól az Arénáig. Ott voltatok mindenhol, a legkisebb faluban is, a sportpályákon, a fesztiválokon, a csarnokokban. Jó volt érezni, hogy együtt vagyunk. Nehéz éveket kellett átélnünk, de most úgy tűnik, tisztul a levegő, lehet nagyokat kortyolni, felszabadult tüdővel egy új világ érzéséből.
De az élet néha felülírja az elképzeléseket, átigazítja az időszámítást. Készültünk sok hónapja a nyári hangversenyre. Pestszentimre, Sportkastély. Az elmúlt hetekben, napokban honfitársaink tízezrei rettegésben éltek és bekövetkezett a tragédia. Emberek ezrei, civilek, rendőrök, tűzoltók, maradék katonáink állnak kint a gátakon, hogy mentsék, ami a miénk, ami az övéké.
Mosonmagyaróváron összejött néhány KoBaK-os hogy együtt emlékezzünk a 90 éve történt békediktátum aláírásár, amivel Dr. Popély Gyula egyetemi tanár szerint nem csupán nemzetünket szabdalták szét a nagyhatalmak, hanem megalapozták a fasizmust, a második világháborút, a holokausztot és Európa közép-keleti részének a szovjet birodalom által történő kifosztását és szellemi - kulturális leépítését.
A megemlékezésen a KoBaK is koszorúzott. Bea, Kriszta, Pannónia valamint Bucsuházy Réka és Csenge kísérte a koszorút, amit a mosonmagyaróvári cserkész csapat tagjai vittek előttük a Trianon emlékműhöz!
Készült néhány fotó a megemlékezésen, ezeket alább láthatjátok:

A múlt hónapban a Mátrában kirándultunk. Júniusban az ország egy másik részére, a szigetközi kisvárosba Mosonmagyaróvárra szerevzünk egy kis összejövetelt.
Mosonmagyaróváron június 6-án lesz a Trianon megemlékezés, ahol a KoBaK-os zenekar fogja az ünnepi műsor zenei betéteit játszani.
A megemlékezés 16:30-kor kezdődik. Szeretettel várunk minden érdeklődőt. Aki el tud jönni nálam (Bea) jelentkezzen.
A KoBaK életében eddig még nem volt közös Trianoni megemlékezés, amit ideje pótólnunk. A városi megemlékezésen koszorúzás is lesz, ahol ez alkalomból a Kormorán Baráti Kör is elhelyezi a megemlékezés koszorúját!
Kedves KoBaK-osok!
Egy kellemes tavaszi kirándulásra hívunk benneteket Magyarország legmagasabb pontjára a Kékestetőre. Észak-Magyarországon a Mátrában szervezünk egy könnyed KoBaK-os túrát, ahová szeretettel várunk mindenkit.
Találkozó Gyöngyösön május 9.-én 9.30-kor a buszpályaudvar 2-es kocsi állásánál. Innen indulunk busszal 9.45 -kor Kékestetőre, majd egy kb 8 km-es gyalogtúra következik Mátarfüredre.
Visszaérkezés szintén busszal Gyöngyösre 16 óra körül.
A kirándulást a jelentkezők számától függetlenül megtartjuk!
További info: Beánál vagy Micunál.
(Keressük a további kirándulási lehetőségeket az ország többi pontján is! Ötleteket javaslatokat várunk. Ha van olyan hely a lakóhelyed környékén ahová érdemes elmenni túrázni és segíteni is tudsz egy jó program kialakításában, kérjük jelentkezz!)
Az "angyalok városában" járt a minap a Kormorán.A város ma már csak a nevében őrzi valahol a régmúltból,hogy valaha tán angyalok is éltek ezen a környéken. Ami leginkább hiányzik ebből a városból, a családokból, az életünkből, az országból, az nem más... mint a szeretet.Mit is jelent valójában ez a szó?
Kedves Barátaink!
A Rokolya utcai klub újabb rendezvénnyel vár Mindannyiótokat márciusban. Vajon mi más is lehetne ennek apropója, mint az 1848-as forradalom megünneplése? Ám nemcsak ünnepi műsorral, hanem - a legrégebbi időket megidézve - valódi klubhangulattal szeretnénk még otthonosabbá tenni a következő alkalmat.
A KoBaK-ban - mondhatjuk - hagyománya van már nagy forradalmi nemzeti ünnepeinkről való közös megemlékezésnek, legyen szó akár március 15-ről, vagy épp október 23-ról.
Biznyára emlékeztek hogy korábban hírleveleket is küldtünk a Kormoránnal kapcsolatos információkról, koncertekről illetve a KoBaKhoz kapcsolódó rendezvényekről.
Ezt a hírlevél rendszert szeretnénk újra beüzemelni. Ezzel kapcsolatban hamarosan levelet fogtok kapni az email postafiókotokba a következő tárggyal:
"Google Csoport: Önt meghívták a(z) Kormorán Baráti Kör csoportba"
A levélben egy rövid leírás után találtok egy linket amire kattintva elfogadhatjátok a meghívást.
A hírlevélről később bármikor le lehet íratkozni. Ez az információ mindíg ott lesz a kiküldött levelek alján, így egy kattintással lemondhatod a hirlevelet, amennyiben zavarónak tartod azokat.
Kobakosok figyelem!
2010. május 2-án betöltöm az ötvenedik évemet, ennek örülök is meg nem is, de ez tény. Ez alkalomból "ÖTVEN ÉV FEKETÉN ÉS FEHÉREN"
címmel egy szerzői lemezt készítek. Viszont anyagi lehetőségeim igen korlátozottak és szeretném, ha a kórus, vokál és esetleg kis hangszeres segítséget kapnék tőletek. Elsősorban a Kobak dalárdára gondolok, de pl. Marci gitározása, Angéla fuvolázása, de bárki kedvet érez, segítségét szívesen venném.
A lemezen a Kormoránon kívül számos barátom és kollégám közreműködik. Nagyon örülnék, ha a kobakból is részt vennétek minél többen!
A "QUO VADIS DOMINE" és az utolsó dal "FEKETE FEHÉR BILLENTYŰK"-höz kellene a segítség.
2010-ben is folytatódik a KoBaK klubban a "Lámpás Emberek" rendezvénysorozat!
Szeretettel várunk mindenkit!

Kedves KoBaK-osok!
2009. december 22-én 15 órakor klubnapot tartunk a Rokolya utcai plébánia kultúrtermében.
Ez a klubnap rendhagyó lesz, mivel nem hívunk semmilyen vendéget, csupán az a célja, hogy az esti Kormorán nagykoncert előtt találkozhassunk és egy-két órát beszélgethessünk kötetlenül.
A korábbi szokásoknak megfelelően süteményeket, üdítőt aki tud hozzon! Kb 17 óráig tervezzük a találkozót, utána indulunk a cirkuszba a 19 órakor kezdődő Kormorán koncertre.
Szeretettel várunk mindenkit!