Szatmárcseke – nemzeti zarándokhely
1823. január 22-én született Kölcsey Ferenc költeménye, magyarságunk öntudatának, önismeretének forrása, elsőszámú nemzeti imádságunk: aHymnus. A legismertebb és legszentebb magyar költemény, bár valójában csupán az első versszaka közismert, mégis a legnagyobb hatással volt és van közösségi és egyéni történelemszemléletünkre, etikai beállítottságunkra.
Hymnus-értelmezésünk célja az eddigi kutatások eredményeinek összegezése és a vizsgálódásunk során megélt „tapasztalat- és álomátadás” lehetőség szerinti közvetítése. Taxner-Tóth Ernő jogosan hangsúlyozza: „Az irodalomtörténet-írás középpontjában ősidők óta a titok áll, és ezen az újabb tudományos módszerek sem változtattak. Az a különböző érvekkel közelített titok: mitől marad érvényes az egyik írás üzenete és enyészik a feledés homályába a másik. A titok, mi tartja érdeklődésünk előterében az egyik szöveget és mi teszi érdektelenné a másikat.”
Kölcsey Ferenc teljes életével, egész életművével áll a legszentebb magyar költemény mögött. Személyiségének irodalomtörténeti és történelmi jelentősége különös hangsúlyt kap attól, hogy őbenne nemzeti himnuszunk költőjét tiszteljük. Államiságunk, nemzeti létünk látható szimbólumai, felségjelvényei közül – országzászló, országcímer, korona – hallható, énekelhető jelképünk a Hymnus, amely szövegében és zenéjében leginkább reprezentálja „a nemzet egyetemét, sorsát, hivatását”.
A tavalyi évhez hasonlóan 2012-ben is megrendezésre kerül a Pannónia fesztivál. A zenekarokat a rendezők internetes szavazatok alapján válogatják.
Szavazzatok a Kormoránra,
hogy 2012-ben is láthassuk őket ezen a nagyszerű fesztiválon! Szavazni a http://www.pannoniafesztival.hu/ linken tudtok, az email címetek megadásával. Ez után a postafiókba érkező visszaigazoló emailben leírtak alapján lehet érvényesíteni a szavazatot.
Támogatásotokat előre is köszönjük:
Kormorán zenekar
FOLKLÓR- ÉS FOLKROCK, ETNOZENEI TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY
Ha már betöltötted a tizenkettedik életévedet és szívesen kipróbálnád magad, akár egyedül, akár társaiddal népzenei, folkzenei, etno, vagy ezek kombinációjában, hangszereken vagy énekelve, ne habozz, jelentkezz a versenyre!
Várjuk néptánccsoportok jelentkezését is.
A részvételhez a honlapunkról töltheted le a jelentkezési lapot! Kitöltése és leadása mellett az adott produkcióról hang vagy mozgóképanyag (DVD-n) elküldése kötelező!
A beküldött anyagok alapján a legjobbak jutnak fellépési lehetőséghez.
Beküldési határidő: 2012. március 31.
A verseny időpontja: 2012. április 14-15.
A II. Újpesti Kormorán Folkfesztiválon (2012. június 22-23-24-én) Újpesten, a Főtéren bemutatkozási és fellépési lehetőséget biztosítunk.
A legjobb zenekarok, énekesek a HaveRock Stúdióban lehetőséget kapnak egy demo-felvétel elkészítésére.
Versenyünkben felső korhatár nincs!
Részletesebb felvilágosítást Szűts István, a Kormorán együttes tagja ad a +36/20-954-6610 telefonszámon vagy az info@haverock.hu email címen.
A legjobbak meghívást kapnak a fesztivált megelőző Kormorán táborba, ahol neves szakemberek segítenek a felkészítésben, s együtt nyaralunk és bulizunk egy hetet.
Szigetvári Csabától kaptam az alábbi emékeztetést. Kicsit megkésve olvastam, de talán még nem túl későn emlékeztetve minden magyar testvérünket...
Magyarországon a Szent István által 1000-ben megszervezett államban latin volt a hivatalos nyelv 1844. november 13-ig. Ekkor fogadta el az akkori országgyűlés alsó és felső háza – a német ellenében – a magyart hivatalos nyelvvé.

Kedves Magyar Nyelven Beszélő Testvéreim!
A Kormorán a New Orleans Klubban tartott nagysikerű koncertjéről három részes filmet készített az M1, melyet a következő időpontokban vetítik:
2011. október 30. 13:05 A koncert előzményei (25 perc)
2011. október 31. 16:00 New Orleans Klub koncert 1. rész (58 perc)
2011. november 1. 16:00 New Orleans Klub koncert 2. rész (61 perc)

„El ne felejtse aki él.
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.”
Lelkemben napok óta készülődöm. Napok óta ünneplőbe és gyászba öltözött a szívem, közeledik a számomra legszebb magyar emléknap. Emléknap, mert nincs vége történetnek,nem fejeződhetett be.Nem várok már földi igazságokat, ítéletet, csak azt az összefogást, azt a szeretet látni az emberek szemében egymás iránt, ami akkor volt. Nem éltem még igaz, de elég Édesapám könnyes szemébe néznem, amikor feleveníti számomra azt a távoli, mégis közeli időt.Mennyi víz lefolyt a Dunán azóta, de Ő aki megélhette, még velem lehet. Még jelenvaló.Az ő szíve az én szívem, tele sebekkel, fájdalommal, de mégis odaadással a Hazám iránt. Talán hitvallásnak tűnik amit írok, de muszáj beszélni róla, hogy a seb, sebek begyógyulhassanak.Ne fogadjuk el a „soha sehol senkinek” jelszavát, beszélni kell róla mindig és elfelejteni sohasem!Vissza kellene hozni a magyarság életébe a szeretet parancsát, mert amíg a gyűlölet vesz körül minket, addig nem gyógyulhat meg a szív és a lélek, addig beteg marad nemzetünk. Szétszóratásra kényszerült, különböző színű karámok közt eltévelyedve nem találja már zászlajának színeit, s ma már csak a déli harangszó figyelmeztet minket : összetartozunk! Égből jövő üzenet, testvérekké szentel minket mindennap, de a fül süketen, s a lélek lánccsörgéssel válaszol semmibe tévedő utakon.Az út vége a hontalanság, a gyökerétől megfosztott fa pusztulásra ítélve.
Egykor ,régen, úgy jelent meg a napilapokban : az Elnöki Tanács Elnöke évi rendes szabadságát tölti. Valahogy ez jutott eszembe, mikor kis családom beült az autóba, és útnak indultunk .Persze nem az elnökséggel, hanem a szabadsággal kapcsolatban. Az egész nyár jobbára munkával telt, néha egy- egy nap kihagyással, és mint ahogy szinte minden évben, csak augusztus vége felé sikerül egy családi nyaralást megszervezni. Természetesen több úticél is szóba került, a lányaim inkább Horvátországba, a feleségem pedig Erdélybe indult volna.Nehéz döntés ez egy olyan családban, ahol többségben vannak a nők , és minden meggyőző képességüket előveszik, hogy az Ő akaratuk érvényesüljön. A vitát rövidre zárva eldőlt, Erdélybe megyünk, a Bihari hegyek közé.



